Települések közötti hajójáratok

Menetrend:

https://bahart.hu/hu

A Balaton a vízről az igazi.

A települések között közlekedő menetrendi hajóink igénybevételével utasaink eljuthatnak a legtöbb élményt nyújtó Balaton-parti települések döntő többségére, hiszen "Az élményhez HAJÓ visz!"

A hagyományos tömegközlekedéstől eltérően, utasaink kellemes időtöltésben részesülnek hajóink fedélzetén, hiszen nem csak az úti cél elérése a fontos, maga az utazás is emlékezetes és izgalmas része a kirándulásnak. A hajózás alatt a szülőket és gyerekeket szeretettel várjuk a hajóbüfében is.

A hajózási lehetőség kereső segítségével néhány kattintással megtalálod a települések között közlekedő hajóink konkrét indulási időpontjait, az érintett kikötőket és a menetdíjakat.

Főszezon a fedélzeten – Települések közötti hajójáratok menetrendje

2025. július 5-től indul a főszezon a BAHART-nál!

Települések közötti járataink 16 kikötőből naponta közlekednek a Balaton valamennyi hajóállomása között.

A főszezonban Siófok és Balatonfüred között már napi tíz járat közlekedik, továbbá Balatonföldvár és Tihany között még több hajó indul majd, míg Fonyód és Badacsony között az esti órákban is elérhető a vízi közlekedés élménye. Újdonság még, hogy Révfülöp, Balatonboglár és Balatonlelle között új, közvetlen, átszállás nélküli háromszögjáratokat vehetnek igénybe az utasok. A magyar tenger északi partján a tavi közösségi közlekedést tovább egyszerűsíti, hogy Balatonalmádi és Alsóörs felől már napi két indulás teszi lehetővé az eljutást Tihanyba és Balatonfüredre.

 

Menetrend:
https://bahart.hu/hu
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el